Koronavírusban elhunyt Colin Powell, a volt amerikai külügyminiszter
84 évesen elhunyt koronavírus-fertőzésben Colin Powell, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere – írja a CNBC.
84 évesen elhunyt koronavírus-fertőzésben Colin Powell, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere – írja a CNBC.
Joe Biden személyesen adott utasítást elnökségének első légicsapására, melyet pénteken reggel hajtottak végre Szíriában, az Irán által támogatott Népi Mozgósítási Erők két alszervezete ellen. A csapás válaszlépésként született meg a két héttel ezelőtti kurdisztáni Erbilben található repülőtéri támaszpontot ért támadás miatt, mely során egy koalíciós alkalmazásban lévő ember is meghalt. Három opció közül választott Biden egy „arany középutas” megoldást, ami azt jelenti, hogy az asztalon volt egy durvább forgatókönyv is. Az elemzők megosztottak a támadás következményeit illetően: van, aki szerint zseniális húzás volt az erős üzenet Irán részére, mások szerint pedig elrettentheti a tárgyalóasztaltól az országot, mellyel épp nukleáris megállapodást akar az elnök tető alá hozni.
Az európai légvédelemhez kapcsolódóan.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
A frontvonal jelenleg települést kettészelő Vovcsa folyó mentén halad.
Február elején járt utoljára ezen a szinten az euróval szemben.
Szerinte erkölcsi vakság Izrael és a Hamász vezetőit egy sorba állítani.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.